December elején megérkeztek komondor babáink – Komondor babies arrived in December
December 3-án világra jöttek Szabóréti Csahos és HJCH, HCH Szentmiklósi Kéktavi Magor kölykei. Kilenc életerős kiskutya küzd a tejért, akiket türelmes anyukájuk addig szoptat, amíg mind jóllakottan, elégedetten el nem nyúlnak 🙂
Mindenki jól van, anyuka és a kölykök is.
Komondor babies arrived on December 3. Mother Szabóréti Csahos, father HJCH, HCH Szentmiklósi Kéktavi Magor. Nine puppies competes for milk, their Mum feeds them patiently until everybody lies bellyful 🙂
Everybody is all right, Mum and puppies as well.
A komondor története
A komondor neve feltehetőleg a kuman-dor, vagyis a kunokat kísérő kutya elnevezésből ered.
A kunokról tudnunk kell, hogy török nyelvű népekből – kipcsakok, sárga ujgurok, ázsiai kunok – álló törzsszövetség volt. A törzsszövetséget Európában kunok, kumánok, polovecek, kipcsakok, kanglik néven is ismerték.
A nomád kun nép a mai Pekingtől északra lévő területeiről a mongol síkságon át vándorolt, s a 11. század második felében a kelet-európai síkság déli sztyeppéje már teljes egészében a birtokukba került. 1223-ban a mongoloktól elszenvedett vereség miatt a kunok több irányba menekültek, s eljutottak Magyarország területére is. Egy részük ezután itt telepedett meg, és asszimilálódott a magyarságba. Az alföld területén zárt közösségekben éltek, gondoljunk csak olyan helységnevekre mint Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas stb.
Igen érdekes az az elmélet, amelyről Badiny Jós Ferenc tanulmányaiban számol be: az angol régész, R.C. Thompson Jarmó (Irak) ásatásánál talált egy napon szárított, ékírásos agyagtáblát, amelyre a puli neve, így: puli és alakja van bevésve. A sumér ékírásos táblácskákon a komondor és a kuvasz nevei kumundor és ku-assa alakban kerültek elő. A sumérok a kutyát kudda-nak nevezték. Mások ezt nem látják igazoltnak.
Az 1246–47-ben betelepített kun és jász törzsek valószínűleg szintén magukkal hozták nagytestű pásztorkutyáikat. A kunok ázsiai őshazájuk szélsőséges időjárási viszonyait elviselő kutyákat tenyésztettek, hisz az ázsiai füves pusztákra a szárazság, a nagyfokú napi és évi hőingadozás jellemző. A komondort a klíma zordsága ellen legtöbbször csak saját szőrköntöse óvta.
A kunok beköltözése után terjedt el a komondor a Kárpát-medence száraz és gyér növényzetű területein.
A komondor megnevezés első leírt nyelvi emléke az 1549-ben Kákonyi Péter hercegszőlői református lelkész, énekszerző Astiages király történetét feldolgozó művében jelenik meg: „Pásztor nézi vele, gyermekét szoptatja egy fias komondor, és körül forogja.” 1673-ban Comenius a komondort a csordák őrzőjeként említi. Pápai Páriz 1767-ben a komondort és a kuvaszt már két külön fajtaként jellemzi. Klein 1778-ban fehér gubancos kutyát említ, amely a Rába környékén a leggyakoribb és a farkasok ellen kitűnő védelemül szolgált. Csak ez a mű említi a komondort mint farkas ellen használt fajtát. Treitschke 1840-ben megalkotja az első részletes komondor fajtaleírást. Ezt Lónyai, Buzzi, Monostori majd Raitsits leírásai követik. A komondor ritka fajtának számított ekkor. A magyar fajták első országos kiállítását 1899-ben Szegeden rendezték, s ezen csupán egyetlen komondort mutattak be.
Lónyai Géza 1901-ben a következőképpen jellemzi a fajtát: „Egész testét hosszú, lompos, göndör szőr borítja mely hosszú koloncokban csüng alá. Fejét és arcát is hosszú, bozontos szőr fedi, orra mindig fekete. Az állat mogorva, büntetni nem lehet.”
A nomád pásztorkodó közösségek legféltettebb vagyona az állatállomány volt. Ezt az értéket kellett a komondornak megvédenie. A nyáj, a gulya és a ménes mellett őrző szolgálatot teljesítő, gyakorta 70-80 cm marmagasságú, robosztus megjelenésű, gubancos szőrzetű fajtát gubancos magyar juhászkutyaként, selyemszőrű farkasebként, pusztai komondorként, lompos szőrű komondorként vagy röviden csak komondorként írták le. A magyarok állatainak őrzésében vezérszerep jutott a komondornak.
Hatalmas, tekintélyt parancsoló megjelenése, rendkívüli gyorsasága, erőteljes szőrzete, fáradhatatlan küzdőkészsége a legkeményebb ellenség számára is veszélyt jelentett. Az ázsiai és európai füves puszták szélsőséges éghajlata mellett a pásztorok kemény és kíméletlen szelekciója hatott a fajta kialakításában. Csak a legbátrabb, legszilárdabb egyedeket tenyésztették.
Malonyai Dezső A Magyar Nép művészete című munkájában írja:
„Különösen a régi világban kellett a komondor, amikor a pásztorok jobban erdőztek, hónapokig künn voltak a szállásokon. Régente sok lopkodó ember járt; künt a pusztán a pásztor hétszám se látott más embert, csak olyast, aki lopni szokott.
A komondornak öt-hat lovat is megvettek három forintjával. A húst fölrakták az akol padlására. A hidegben hetekig sem büdösödött meg. Finom kutyaeledel volt az! Nyáron a birkából jobban hullik, akkor fölösleges is lett volna lovakat venni.
A komondorok is ritkák ma már, mert a jó közbiztonság mellett nincs rájuk szükség. A pásztor díszítési kedvét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy még a kutyájának is faragott valamit: a nyakára kölöncöt, cölömpöt.”
A komondor lenyűgöző méretei, tömege, hihetetlen gyorsasága folytán ma is alkalmas bármilyen vagyon teljes biztonságú őrzésére. Rendíthetetlenül bátor. Feleslegesen sohasem ugat. Gazdáját, és annak birtokát minden körülmények között megvédelmezi. Következetességet igényel a nevelésben. A büntetést nehezen viseli, időnként konok. Hűséges, nagyon nehezen tűri a felnőttkori gazdaváltást. Képes elpusztulni gazdája után. Kedveli a gyermekeket, velük türelmes és bölcs.
A komondor rajongói állítják, hogy valójában Isten teremtménye, akit a Mindenható jókedvében, a maga gyönyörűségére és a földi javak őrzésére teremtett. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy a komondor génjeiben hordozza és minden egyedére tökéletesen örökíti a rábízott terület őrzésének tudományát. Bármilyen tanítás nélkül tökéletesen ellátja őrzői feladatát, fantasztikus képességével egyetlen pillanat alatt különbséget tesz barát és ellenség között. A barátot minden szeretetével elárasztja, az ellenséget viszont kérlelhetetlenül és megvesztegethetetlenül elűzi.
Elegáns mozgásával, hatalmas termetével, különleges szalagos vagy zsinóros fehér szőrtakarójával gyakran szerepel a kiállítások sztárkutyái között.
Forrás: www.e-nepujsag.ro, szerző: Kuti Márta
Miért éppen komondort?
Ha valaki eljut erre az oldalra, akkor az már azt jelenti, hogy érdeklődéssel fordul e fajta iránt, és ez már fél siker a komondor tulajdonossá válás felé. Jelen írásommal nem kevesebbet célzok meg, minthogy megpróbálom hozzáadni a másik felét, de legalábbis elmesélem, hogy nálunk milyen szempontok vezettek a komondor melletti döntés kialakulásához.
Alapvetően én mindig a nagy testű kutyafajtákat szerettem, nálam A KUTYA ott kezdődik, ha nem kell lehajolni hozzá. Na nem mintha bármi baj lenne a derekammal vagy valami egyéb okból nehezemre esik ez a művelet, hanem mert szeretem, ha egy kutyának kutyamérete van. Bizony a kicsi komondor elég nagy termetű kutya lesz, a fajta standard szerinta a szukáknál minimum 65 cm, a kanoknál min. 70 cm-es marmagasságával már alapvetően tekintélyt sugároz. Imádom, ahogy döng a talaj a lába alatt, amikor fut, pedig még csak három és fél hónapos.
Betörő legyen a talpán, aki be mer jönni egy olyan portára, amelyet komondor(ok) őriznek. Egy baráti házaspár mesélte egy alkalommal, hogy vendégek voltak egy tanyán, ahol komondorokat tartottak. A gazdájuk a napi sétája során egyszer csak észrevette a nyomokat a talajon: a kerítéstől néhány méteren keresztül, már a tanya területén belül, jól látható, idegen cipőtalp lenyomatok vezettek egy darabig, majd az ellentétes irányba is, mélyebb, már kevésbé kivehető formában. Ezek a tolvajok még időben elrohantak…
Úgy vettem észre, vannak kifejezetten olyan kutyafajták, amelyek szeretnek kóborolni. Sok aggódó beagle, dalmata stb. gazda kétségbeesett hirdetését olvasom, hogy elveszett, eltűnt, elszaladt a kedves kutyuskájuk. Én nem akartam olyan kutyát, akinek a vérében alapvetően benne van a csavargás, nem szeretnék naphosszat azon gyötrődni, hogy hol lehet, vajon most éppen merre kódorog az a nyavalyás. A komondor nagyon jól ismeri a területe határait, és magától nem megy azon kívülre.
A kistestű kutyahívők vagy mindentudó kutyátsohanemtartók mondhatnák: nagyon sokat eszik. Hát igen, nem keveset, az biztos. De nem muszáj a legdrágább angus marhával vagy bresse-i csirkével etetni, nálunk a nagy zsákos, minőségi kutyatáp mellett kap jól megfőzött bőrt, húst, zöldséget, tésztát is. És mondhatom, hogy nő mint a gomba ez a közel négy hónapos kiskutya, szemmel láthatóan. A megevett mennyiség pedig egyenes arányban áll a kutyagumik mennyiségével, de nagyon jó a szabad levegőn rendszeresen kint tartózkodni és mozogni, nem hagy eltunyulni…
Nálunk fontos szempont volt a gyerekbarát tulajdonság. Az első dolog volt, amit megtanítottam a kiskutyánknak, hogy nem ugrálhat ránk. Három alkalom után már nem ugrott fel rám, így elhárult annak a veszélye, hogy esetleg ellöki a gyereket vagy nagyobb korában akár a felnőttet is. Igyekszem a család többi tagját is bátorítani, hogy töltsenek el mintél több időt, játszanak Hófehérkével – ez a beceneve – ez az út vezet ahhoz, hogy kialakuljon egy olyan fajta kötődés a kutya és az ember között, amelytől hajtva minden körülmények között megvédi a gazdát, annak családját és tulajdonát az idegentől.
Okos és tanulékony fajta. Hófehérkén is érzékelem, hogy nagyon hamar elsajátítja a tanulandó feladatokat. Nyilván ez kutya egyén függő is, de ősi pásztorkutyaként biztosa vagyok benne, hogy eleink csak azokat az egyedeket tenyésztették tovább, amelyeknek kiváló észbeli képességeik (is) voltak a megfelelő küllem mellett. Egy egész nap lustán heverő, az idegen látványára hanyattfekvő, bután bámuló kutya képét teljesen irracionális erre a fajtára vetíteni. Amikor hazahoztuk Hófehérkét, a hálóhelyére beraktam egy nem túl magas falú, de széles és hosszú dobozt szalmával bélelve és külön egy párnát huzattal együtt. Az első éjszakán azonnal birtokba vette a párnát, szépen összegömbölyödött rajta és úgy aludt el, mintha mindig azon aludt volna (pedig nem). Ma már a doboz nyomát is alig lehet felfedezni, mert szétrágta, de a párna a huzattal együtt fognyom mentes…
Csodálatos és különleges a bundája. A kutyabébi finom pehelyszerű szőrének érintése olyan mintha a legfinomabb angóra pulcsit simítanám végig, és bár ez idővel átalakul egy nemezes, zsinóros formába, – komondor tartók szerint egyszerű ápolási munkának köszönhetően – annak is megkapó, egyedi a szépsége. Ilyen különleges szőrköntössel nem sok fajta büszkélkedhet.
A végére hagytam a legfontosabbat: ősi magyar fajta. Ebben a fajtában benne van az őseink szíve-lelke. Az olasz, német vagy más nemzetek kutyái is szépek, de valahogy mégis itt legbelül érzi az ember, hogy ez a fajta benne van/volt a történelmünkben. Megtett velünk sok ezer kilométert a Nagy Úton, közben vigyázott a jószágokra, a családra. Hűségesen, bátran kitartott őseink mellett, szembeszállt medvével, farkassal is. Miért is ne hálálnánk meg a fajtának, hogy mi is kiállunk érte, megbecsüljük és fenntartjuk a jövő magyarjai számára is?
