A múltat vizsgálva rálelhetünk olyan írásokra, amelyek megvilágítják az adott kor történéseit, betekintést nyújt a régi korok – jelen esetben magyar fajták – problémáira, ezek javítására való szándékokra. Lássuk, hogyan állt a komondor, a kuvasz és a puli szénája 101 éve Raitsits Emil tollából:

„A magyar pásztorebeket  elsőnek 1845-ben  német nyelven Treitschke írta le. Az egyiket borzas magyar juhászkutyának (Canis familiaris pannonicus  varietas hirsutus), a másikat  gubanczos magyar juhászkutyának (Canis familiaris pannonicus varietas villosus) nevezi. Azóta az elnevezések körül nagy vita folyt, a mely azonban eredményre a legutóbbi időkig alig vezetett. Helyszűke miatt az egyes szerzők felemlítésétől eltekintek.*)

*) A magyar pásztor- és juhászebekről a budapesti székesfővárosi állatkert mozgóképszínházában 1916. évi május havában tartott előadásom  ismertetése megjelent a „Vadászlap” és az „A Természet” 1916. évi hasábjain. Azóta dolgozataimat kibővítettem, a mely kevés példányszámban a napokban  „A magyar eb” czímmel hagyta el a sajtót. Tekintettel arra, hogy a rendelkezésemre álló kevés példány a szélesebbkörű terjesztés nem elégítheti ki, dolgozatomat kivonatoltam és az állattenyésztés minden ágazata iránt érdeklődő kartársak figyelmébe ajánlom. Teszem ezt annál is inkább, mert az állatorvosi kar a gazdaközönséggel karöltve a leghivatottabb a magyar pásztor- és juhászebek végleges kipusztulásának meggátlására. A magyar ebek érdekében a mentő akcziót megkezdtem és ennek hathatós folytatásában kartársaim szíves pártfogását kérem.

A szerzők a magyar juhászebeket különböző nevekkel látták el. Ismertetésük mellől azonban vagy hiányzik az illető juhászeb képe, vagy ha mellékelték is, az elég kezdetleges, úgy hogy azokból sok következtetést vonni alig lehet. E helyen a fajtajelleg részletes leírásától szintén el kell tekintenem, a rövidség kedvéért csupán a három magyar juhászeb jellegzetes képét óhajtom közölni.

Hazánkban három fajta juhász- vagy pásztorkutya él: az egyik nagytestű eb a komondor, szőrzete hosszú, lompos és összegubanczolódó (l. az 1. képen). A másik nagytestű ebnél, a kuvasznál, a szőr a pofa, a szem környéke, a homlok, a végtagok kivételével ( hol rövid, sima és a test felületére fekvő) közepes hosszúságú, hullámos, de összegubanczolódásra egyáltalában nem hajlamos (l. a 2. képen).  A harmadik juhászkutya a kistestű spicz- vagy sakál-jellegű eb, a mi elvitázhatatlanul legokosabb kutyánk a puli, ennek szőrzete, a komondoréhoz hasonlóan összegubanczolódik (l. 4. és 5. képen). A három, egymástól teljesen elütő jellegű eb igen különböző elnevezéseire a már említett ok miatt e helyen ki nem térhetek, csupán a „kuvasz” elnevezés helyességéért folytatott kutatásaimról óhajtok részletesebben beszámolni. Kuvasz vagy kuasz neve alatt ismerik hazánkban a legtöbb helyen a fentebb másodiknak említett nyílt hullámos szőrzetű ebet. A kuvasz elnevezést a legtöbb szerző nem tartja megfelelőnek, mert ez a szó „kuvasz” ma tulajdonképpen korcs, keresztezett ebet jelent.

E téves nézetnek, mely csak a későbbi korban terjedt el, megdöntésére a következő bizonyítékok szilárdan állanak.  A kutya az indogermán népeknél az u, vu, kvu, ku-képző. Így a görög Kόων, a szanszkrit ҫvan, a latin canis (cvanis), az archai canes, a német Hund, a lettoszláv szum, az ószláv kutshika, az albán kutsh, a perzsa kutshak, a török kütshück, a szicíliai guzzu, az olasz cuccio, a zakoni kue, továbbá a magyar kutya és még szembetűnőbben a kuasz vagy kuvasz szó az onomatopoёtikus (*PM – jelentése: hangutánzó-hangfestő) eredet mellett szól.

A kuvasz szó tehát a szó legszorosabb értelmében a régi magyaroknál nem jelenthetett, mint a mai nap, keresztezett korcskutyát, hanem kuvasznak magát az ebet, mint olyant nevezték. A kuvasz tulajdonképpen juhász- vagy őrzőkutyát jelent, a régiek más egyéb fajtákat e névvel nem jelöltek meg. Ezt a nézetet megerősíti Zrínyi (1620-1664) a „Szigeti veszedelem” IX. énekének 43. versében: ” Juhok mellett nyugszik kuasz, mely megfáradt.” Gyöngyösi István (1664) a „Marssal társalkodó murányi Vénus” czímű művében két ízben tesz említést a kuvaszról és pedig : „Ugasson az kuvasz, arra is serkennek”, vagy „csak kuvasz sem serkent ellenek mozgásra”. Gyöngyösi István ismerte a kutyafajtákat és a keresztezett ebeket határozottan korcsoknak nevezi, nem pedig kuvaszoknak „Párducz korcsa lehet, mint osmérni körmén” vagy „Szebb az első, látszik másik korcsnak”. (Porábúl megéledett Phoenix) stb. Felemlíthetem még költőink közül a következőket : Gvadányi : „Tehát kuvaszomnak köszönetet tenni”. (Egy falusi nótárius…), Csokonay: „Egy-két irígy kuvasz csahol”, Arany : „Nyelvel a kuvasz is földre hengeredve”, vagy „Ha sok erős kuvasz nekiesett egynek” (Toldi). Pápai Páriz Ferencz 1767. évben megjelent szótárában a „Kuasz, kuvasz = Canis grandior, ein grösserer Hund, Hirten Hund”, evvel szemben ugyanitt a „komondor eb = Molossus, Canis opilionum, ein englisher Hund, englische Dogge”. Pápai Páriz ebben az esetben azt az angol kutyát érthette, a mely még mai napon is ó-angol juhász kutya neve alatt ismeretes és a komondorunkhoz nagyon hasonló. Az utóbbi is megerősíti azt a nézetet, hogy : komonodor neve alatt csakis a lompos, gubanczos szőrű, nagyobbtestű pásztor- vagy juhászebek értendők. Úgy hiszem, a már említett példákból és a Magyar nyelvtörténeti szótárban talált ez irányú feljegyzésekből határozottan kitűnik, hogy a régi magyar irodalomban a kuvaszt mint külön juhászebfajtát ismerték. A „kuvasz” szó régi magyar szó, ez az előrebocsátott bizonyítékok után, úgy hiszem, már nem vitás és a „kuvasz” szónak helyes értelmét csak a külföldi pedigrés ebek beözönlése kicsinyíthette le. Sokan a „bundás” elnevezést óhajtanák alkalmazni a kuvaszra. Ez a nézet azért terjedhetett el, mert a magyar előszeretettel nevezi házőrző ebét „Bundás”-nak. A „bundás” mint fajtamegállapító elnevezés ellen szól, hogy bundás név nemcsak a kuvasznak, hanem a komondornak is szólhat. Máskülönben az eddig átkutatott irodalomban a „bundás” szóról mint ebfajtaelnevezésről feljegyzéseket egyáltalában nem találtam. Ezek után egész joggal a magyar juhászkutyafajták megkülönböztetésére a komondor, kuvasz és puli a helyes fajtameghatározó név.

A három külön fajtajellegű magyar juhászebhez hasonló ebeket találhatunk Európának különböző részein, a mi legjobban bizonyítja e háromfajta eb különállását. A komondorhoz nagyon hasonló az ó-német és az ó-angol juhászeb, továbbá az Oroszországban élő aftsarka. A pulihoz felette hasonló valamennyi spicz- vagy sakál-jellegű juhászkutya, mint a milyen a chien de brie. A kuvasznak távoli rokonai az olasz pásztorebek, a pyrenei kutyák. Mindezeknek őshazája a Kaukázus lehetett s innen terjedhetett szét a fajtájuk a népvándorlások ideje alatt Európa igen különböző országaiba, a hol azután az éghajlati viszonyokhoz alkalmazkodva, többé-kevésbé átalakultak. E nézetnek megerősítéséül szolgál az a felfedezés, amelyet Keller Konrád 1913. évben megjelent könyvében „Studien über die Haustiere der Kaukasusländer” ismertet. Keller kaukázusi hegyikutya néven egy olyan juhászkutyafajtát ír le, mely a mi kuvaszunkhoz felette hasonló. Az ismertetésemhez mellékelt ábrák a legjobban igazolják, hogy mennyire hasonló a mi kuvaszunk a kaukázusi hegyi kutyához (l. a 3. képen).

A hunok és később a magyarok térhódításával az Ázsiából származó állatok és így az egyes ebfajták terjesztését elsősorban őseink segíthették elő. Ezek szerint teljes büszkeséggel mondhatjuk, hogy a mi juhászebeink ősi magyar ebek, melyek elődeinkkel együtt vándoroltak ide a hazai földre.

E három magyar kiveszőfélben levő magyar ebfajtát ajánlom kartársaim figyelmébe, legyenek a mentőakcziónak segítségére, *) hogy ránk is vonatkoztassák a magyar nyelvtörténeti szótárban olvasható azt a mondást: „A megholt kuvasz párájáról beszélgetnek.” Vidéki kartársaink a legjobban bírhatják arra a magyar gazdaközönséget, hogy tisztavérű magyar ebeket tenyészszenek, hiszen ezek a legalkalmasabb nyáj- és házőrzők. Utól kell érnünk a külföld ezirányú eredményeit. Mi volt még a német juhászkutya 1830-as években s mivé fejlődött különösen az utóbbi időben.

*) Legyen szabad kartársaimat is arra kérnem, ha módjukban van, legyenek szívesek egy-egy típusos magyar juhász- vagy pásztoreb fényképét a végleges fajtajellegmegállapítás elősegítése czéljából rendelkezésemre bocsátani.

A német nem tekintett fáradtságot, kitenyésztette hazai kutyájának ideáltípusát, ebből alkotott különböző hasznosítású állatot. A német elérte a czélját, ezt a legjobban bizonyítja a hadviselésben nélkülözhetetlen német juhászkutya.

A hazai ebtenyésztés fellendülésének nemzetgazdasági hasznát nem kell bőven hangoztatnom, ha párhuzamot vonok a mi magyar kutyáink értéke és a német juhászkutyák ára között. Míg a sajátunk teljesen értéktelen, addig a német juhászkutyákért 300-600 koronát is megadunk ; 200 koronán alul német juhászkutyakölyök nem is kapható. Tanuljunk a külföldtől. Hiszen a nagy világfelbomlás után a legjobban rá leszünk utalva.”

________________________________________________

Az ártörténet.hu oldal szerint 1917-ben 1 korona értéke ma hozzávetőlegesen 496 Ft. Tehát a külföldi idegen fajta (itt német juhászkutyakölyök) minimális ára 1917-ben 100.000 Ft körül alakult, míg a magyar kutya nem ért semmit.

 

Erdeti cikk: