Egyéb kategória bejegyzései

Komondoros élet a Rózsaligeti Birtokon

2019. április 27-én jártatok nálunk Ócsán, akkor úgy emlékszem, nagyon összebarátkoztatok Andokkal. Akkor már volt két komondorotok. Azóta jócskán kibővült a gazdaságotok, tudnál mesélni a tapasztalataidról, hogyan alakult ki a komondor állományod, milyen az élet a komondorokkal? 


Hilda és Laci Öreghegyi Kócos Andokkal 

Két nagyon jó kutya adta az alapot a falkához: Cuki és Rézi. Mindkét szuka a Pénzesgyőri kennelből származik. Ők tanították be a hozzánk érkező fiatal kutyákat, hol finoman, hol keményebb rendszabályozással. Rengeteget köszönhetek nekik! Azért mi is hozzáteszünk a kiskutyák neveléséhez: sokszor megmutatom nekik az újszülött bárányokat, a kiscsibéket, együtt járunk-kelünk az állatok között. Követnek-kísérnek minket, Rézi mostanában rászokott arra is, hogy tereljen. Ezt soha nem tanítottuk neki, látta, hogy hogyan terelem az állatokat és megtanulta. 

Jelenleg hét komondor őrzi az 5 hektáros tanyát, ahol lovak, 40 fős birkanyáj, egy szamár, nyulak és szárnyasok is találhatók. 

Kiválóan őrzik a tanyát. Sokszor vannak nálunk munkások, akik többen panaszkodtak már, hogy inkább nem jönnek hozzánk dolgozni, mert a kutyák túlbiztosítják a területet 🙂 Mostanában be is szoktam őket zárni ezért. Nem mindig vagyunk kint velük és bizony előfordult, hogy telefonon hívott fel a munkás, hogy segítsek, mert a kutya nem engedte le a tetőről a létrán lefelé mászva. Szerencse, hogy otthon voltam éppen, várhatott volna néhány órát a létrán álldogálva. 

Azt is érdekes volt megtapasztalni a komondorral kapcsolatban, milyen, amikor önállóan dönt. Zalai Subás Ékkő tudta, hogy a raktárba nem szoktak idegen emberek bejárni, ezért ő úgy döntött, hogy bizony az oda igyekvő munkást nem is engedi be, pedig csak az egyik szerszámért indult volna! 

A birkák a komondoroktól nem félnek, nyugodtan viselkednek, de a fekete színű uszkárok elől riadtan szaladnak el. Talán ösztönösen érzik, hogy a komondor védelmezi őket és megbíznak bennük. Ékkő még nyalogatja, sőt, neveli az újszülött bárányokat, védi még a falkából jól ismert az uszkár társaitól is. Ugyanez a kutya kiállításokon is kiválóan szerepelt, a 2022- es év legeredményesebb Komondora. 

Nálunk teljesít szolgálatot Sziget Királya Apaj, Sziget Királya Acél is. Ők is rendkívül éber, figyelmes őrök! Szokásuk, hogy a Mamára úgy vigyáznak, hogy körbeveszik, nagyon vigyáznak rá! Ez az igazi életbiztosítás! 

Van egy kis tavacskánk a tanyán, ebből szívesen isznak a kutyák. De Rózsaligeti Borcsát szinte mágnesként vonzza a víz. Szokása, hogy a tóból próbál halászni alámerülve, ezzel nem kis riadalmat okozva a Hilda és Laci Öreghegyi Kócos Andokkal Mama a legnagyobb biztonságban (Sziget Királya Acél és Apaj) halállományban. Volt olyan, hogy sikerült is neki, de azért sokat kell próbálkoznia ehhez. 

Falusi turizmussal is foglalkozunk, sok szeretettel várjuk az érdeklődőket, akik szívesen belelátnának a tanyasi élet rejtelmeibe.
www.rozsaligetibirtok.hu

Mi is jártunk már nálatok, a Hungária Komondor Klub rendezvényén is, illetve külön családosan is a két gyermekünkkel, és mondhatom, hogy mindannyian szívmelengető élményekkel tértünk haza tőletek. Áki ott fogott a kezébe először kisbárányt. És biztosan állíthatom, hogy ilyen vendégszeretet megtapasztalva, amit nyújtotok, jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy látogasson el hozzátok, nem fog csalódni! Sok sikert kívánok nektek a jövőben, mind a kutyatenyésztéshez, mind a vendéglátáshoz! 

 

Hogyan válasszunk kiskutyát?

Egy kiskutya érkezése mindig nagy öröm a családban. Akár meglepetésként szánjuk, akár a család minden tagját bevonjuk a választásba, érdemes végiggondolni, hogy egy olyan társat hozunk az életünkbe, aki 10, de akár 15 évig is velünk él. 

Ha meglepetésnek szánjuk a kiskutyát, fontos, hogy az ajándékozott ismerje és szeresse a komondor fajtát, mert ha csak találomra választunk fajtát, később gondot okozhat például, hogy esetleg túl nagy lesz és csupa szeretetből felboríthat.

Mindenképpen a tudatos választást javaslom minden érdeklődő számára. A megfelelő döntéshez vezető út a megfelelő mennyiségű és minőségű információk birtokában lehetséges.  Semmiképpen nem ajánlom a felkészületlen, spontán, piacon vásárolt komondor vásárlást, mert egyrészt később kiderülhet, hogy valójában nem is komondor lesz az a kiskutya, hanem valami egész más, a fajtától jelentősen, külső és belső tulajdonságaiban különböző egyed, másrészt a kutyának is jobb, ha a fajta tulajdonságait ismerő családba kerül.

A kiskutya beszerzése előtt fel kell tenni magunknak néhány alapvető kérdést, amely pozitív megválaszolása esetén induljunk csak útnak:

  1. Tudok-e megfelelő időt/energiát fektetni a (kis)kutyával való foglalkozásra és gondozására?

A komondort szeretettel és következetesen kell nevelni. Elegendőek számára az alapvető engedelmességi utasítások: legfontosabb a tiltószó: nem!, ül, áll, fekszik, marad, hozzám, és a helyedre. Nincs értelme az őrző-védő foglalkozásoknak, az udvar védelmének biztosítása a vérében van. A szőrgondozás nem ördöngösség, de rendszeres elfoglaltságot igényel 1 éves kor után. A komondor kiskutya tenyésztőjéhez bátran forduljunk tanácsért, ha szükséges.

Három kis komondor kölyök egy csoportban

2. Tudok-e megfelelő anyagiakat biztosítani a minőségi táplálására, esetleg előforduló balesetek, betegségek kezelésére?

Bár a komondor nem „zabál annyit”, ahogy sokan elképzelik, azért meghálálja a megfelelő táplálékot. Mint más nagytestű kutyafajta esetében, a fiatal komondort sem szabad túletetni, mert a növekvő ízületei, csontjai sérülékenyek. A komondor egészséges fajta, jelentős számú haláleset a kullancs okozta babézia számlájára írható.  Számottevő összegű orvosi számlát gyűjthetünk a bőrbe/fülbe fúródó toklászok miatt is. Az alapvetően nagy testű kutya fajtákra jellemző gyomorcsavarodás megfelelő minőségű táplálékkal, napi kétszeri etetéssel, az etetés utáni ugrándozás/hempergés mellőzésével nagy százalékban megelőzhető.

3. Rendelkezem-e megfelelő térrel a komondor tartására?

Lakásba nem ajánljuk a komondort. A komondor lételeme a tágas tér, amely lehet egy kert, egy udvar, gyümölcsös vagy akár több hektáros tanya is. Nincs szüksége kacsalábon forgó kutyaházra, a gazdához legközelebbi ajtó/ terasz a legtöbb esetben megfelel a számára, de mindenképpen legyen egy olyan hely, ahová félre tud húzódni heves esőzés, szél esetén. Csendes eső vagy hó nem zavarja, kint fekszik. Egyszer az egyik gazdától kaptam egy olyan videófelvételt, amelyben a kutya alszik a földön az udvarban, beborítva kb. 5 cm-es hóréteggel. Szólítják, felébred és szó szerint csodálkozva körbenéz, észre sem vette, hogy behavazódott. (Néha bizony a komondor is alszik, de a füle figyel!)

+ 1  Minden családtagom szeretné-e ezt a fajtát vagy meg tudom-e győzni őket, hogy ők is legalább annyira fogják szeretni a fajtát, mint én?

       Bár ez nem fajtaspecifikus kérdés, azért mindenképp átgondolandó.

Amennyiben az eldöntendő kérdésekre igen a válasz, akkor jöhetnek a következő kérdések: milyen célra szeretném választani a komondort, szukát vagy kant válasszak, vannak-e más kutyák vagy más haszonállatok a területén? Ha igen, a fajtársai milyen neműek, hányan vannak, milyen habitusú kiskutyát válasszak melléjük? Vannak/lesznek-e gyerekek a családban? 8-10 hetes kiskutyát vagy inkább növendék, 1-2 éves kutyát vagy esetleg felnőtt kutyát vegyek? Ezekben a kérdésekben időnként elég határozottak a vevők, de néha bizonytalanok. Ez utóbbi esetben is hagyatkozhatnak a tenyésztők tapasztalataira és az adott alomban született kiskutyák ismeretére. Az is fontos kérdés, de a tenyésztő részéről, hogy volt-e már a vevőnek korábban komondora vagy más fajta kutyával tapasztalata? Első kutyának akkor ajánljuk a fajtát, ha a  jövendő gazdi érzi magában a magabiztosságot, hogy megfelelően következetesen fogja tudni nevelni a komondort.

A komondor nagyon szereti a gyerekeket és viszont is igaz.

Ha még nem ismerik annyira a komondor fajtát, csak látták valahol és szívesen tudnának meg többet róla, szeretettel várjuk Önöket rendezvényeinkre, ahol nemcsak a kutyákat láthatják személyesen, hanem megismerhetik tenyésztőinket is. Egy-egy ilyen alkalom, például a minden évben megszervezett Komondor Fesztivál, lehetőséget nyújt a kötetlen beszélgetésekre, kutyák megsimogatására, a komondorról való ismeretek elmélyítésére.

Minden komondor kiskutya választás előtt állót arra bátorítok, hogy hívja fel, illetve menjen el személyesen az adott kennelhez akár előzetesen is, megnézni a felnőtt szülőket vagy ha már megszülettek a kiskutyák, őket megtekinteni. Ez a kiadvány is arra szolgál, hogy bemutassa a kenneleket, hogy mindenki megtalálhassa a hozzá közel álló, valamely szempont szerint legszimpatikusabb tenyésztőket.

www.komondorklub.hu című weboldalunkon számos, a fajtával, kiállításokkal, klubtagsággal kapcsolatos információkat olvashatnak.

A komondornál jobb házőrzőt el sem tudok képzelni, emellett kiváló társ, és sok családnál igazi családtag vagy tenyészállat is lehet egyben. Ezek a funkciók jól megférnek egymás mellett, és a kiskutya kiválasztását érdemes a jövendő feladatával harmóniában végezni.

Mint egy családban a testvérek, az alomban született kiskutyák is jelentősen eltérhetnek a személyiségüket illetően:

  • van, aki egy kicsit önálóbb, mint a többi, bár barátságos, de szívesen elvonul, önmagában is jól érzi magát,
  • van, akinek mindig ott kell lennie mindenhol, imádja az embereket és azonnal rohan, ha meglátja a látogatókat, rájuk ugrál.
  • De van olyan is, aki inkább visszahúzódó, nem jön a hívásra, azt figyelmen kívül hagyja.
  • Nem mindegy, hogy szalad-e a labda után és elkapva azt büszkén hordozza, vagy ügyet sem vet rá.

Ezek olyan fontos belső tulajdonságokra engednek következtetni, amely elárulják: a jövendő kiskutyánk magabiztos, önálló, vagy éppen az ellenkezője, rendkívül barátságos vagy inkább tartózkodó, dominanciára hajlamos vagy inkább alárendelt, az embert figyelmen kívül hagyó, zsákmányos, könnyen motiválható kiskutya lesz-e. Ezeket a tulajdonságokat bizony csak személyesen lehet felfedezni, illetve bátran támaszkodhatunk a tenyésztő meglátásaira, tapasztalatára, aki jól ismeri, megfigyeli a kiskutyák cseperedését és az adott célnak megfelelően javasol kiskutyát. Természetesen lehet úgy is választani, hogy hagyjuk, a kiskutya válasszon minket, de harmonikusabb kutya-gazda kapcsolatot eredményez, ha megfontoljuk a tenyésztő javaslatait.

A felelős tenyésztő rengeteg időt, energiát, és nem kevés összeget fordít arra, hogy a saját kutyái és az új gazdához kerülő kölykök is megfelelő egészségben, jó idegrendszerrel és csontozattal rendelkezzenek. Ez adja meg az alapot ahhoz, hogy a gazdák sok-sok évig élvezhessék a komondoros éveket.

Komondor kiskutya – Komondor puppy

2022. február 12-én egy falkányi kiskutya született Hortobágyi Puszták Őre Boglya és Öreghegyi Kócos Andok párosításából. A három szuka és hat kanból álló alom igen sok munkát ad Boginak és most már nekem is, hisz a kilenc virgonc kiskutya már szilárd eleséget is kap az anyatej mellé.

Öt hetes kortól egyre több időt töltenek odakint, a kennelen kívül egymással játszadozva, birkózva és a környezettel ismerkedve. Hegyes kis fogaikat próbálgatják mindenen, de főleg egymáson.

A kiskutyák 10 hetes kortól vihetők el, két oltással, emellett rendszeres féreghajtásban részesülnek.

Az alábbiakban a kiskutyák virtuális pedigréje látható, amely a Hungária Komondor Klub Kutyatár adatbázisában készült azzal a céllal, hogy a jövendő gazdik láthassák a kiskutyák felmenőit.

On February 12, 2022, puppies were born from the pairing of Boglya, the Guardian of the Hortobágy Steppes, and Oldhill’s Blowsy Andok. The litter of three bitches and six males gives Bogi and me a lot of work, as the nine lively puppies are already getting solid food in addition to breast milk.

From the age of five months, they spend more and more time playing with each other outside the kennel, wrestling and getting to know the environment. They try their little sharp teeth on everything but mostly on each other.

Puppies can be taken from the age of 10 weeks and receive two vaccinations and regular worm treatments.

Below you can find the virtual pedigree of the puppies, which was created by the Hungária Komondor Club Kutyatár Program with the aim that the future owners can see the ancestors of the puppies.


Virtuális pedigré – Virtual pedigree

Időutazás a középkorba

A héten ellátogattunk Ipolydamásdra, ahol egy új látványosság, a középkori falu segítségével vissza lehet utazni egy olyan korba, amelyet „sötét” jelzővel szoktunk illetni. Nem is véletlenül. A kiállított eszközök, a levágott kéz, a kaloda a régmúlt egy szenvedésekkel teli oldalát mutatja meg.

Szerencse, hogy a falunak sokkal kedvesebb, szelídebb igazi lakói is akadnak, mint például az axolotl. Vagy az óriásbéka, vagy a madárpók, na igen, ez utóbbit inkább messzebbről szemléljük… Bár nem számoltam meg pontosan a faluban élő állatokat, a becsült számuk alapján egy igazi magánállatkert bújik meg a középkori jellegű épületek között: lábatlanok, két, négy és ezerlábúak szép számmal, akik közül sokukat meg is lehet simogatni! Igazi unikumok is vannak köztük, ritka fajtájú vagy küllemű állatok.

A középkor hangulatát hűen tükrözik az egy-egy konkrét tematika, „szereplő” köré épített házak, az általuk megtestesített szakmák. A látogatók megismerhetik a szerzetest, az alkimistát, a jósnőt, a füvesasszonyt és a falu elöljáróját. A kiállított eszközök, használatuk, és a szereplők egyéniségei, történetei teszik érdekfeszítővé a látogatást, gazdag ismeretet nyújtva a középkorról. Feltűnnek a lovagi kor elemei is: kipróbáltuk a lovagi páncélt és kardot is a lovagi sátorban.

És nagy büszkeség számomra, hogy az egész falura és teljes lakosságára az én Ágnesem vigyáz, aki most már Bodza névre hallgat. Bár már négy hónapja nincs velünk, mikor meglátott minket, gyengéden meglengette a farkát, aztán amikor megillatozta a bőrünket, akkor tört ki belőle az az öröm, amelynek nincs párja sehol e világon. Mert csak a komondor tud ilyen mélyen, ilyen hévvel szeretni!

Nehéz szívvel hagytuk ott Ágnes (Bodzát) . Bár ezt az érzést enyhítette az a tudat, hogy jó helye és felelősségteljes feladata van. Szívesen jövünk máskor is nemcsak hozzá, hanem a középkori falu emberi és állati lakói miatt is!

Sokat tanultunk és nagyon jól éreztük magunkat a középkori faluban! Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a különleges lehetőséget akár egyéni , akár csoportos / iskolai kirándulásként is.

További információk: http://www.kozepkorifalu.hu

A komondor kutya ápolása

Sok embert visszariaszthat az a tévhit a komondor fajta választásával kapcsolatban, hogy „nehéz lehet a bundájának ápolása”. Tény, hogy 1 éves kort követően rendszeresen illik foglalkozni vele, de nem olyan ördöngősség, egy kis odafigyeléssel magunk is gyönyörűen ápolt külsejű és egészséges kutyát kaphatunk. Érdemes megfelelően gondozni kutyánkat: komoly műtéteket, egészségügyi problémákat előzhetünk meg egy kis odafigyeléssel. Hogyan fogjunk hozzá? Kezdjük az elejéről.

Kis komondorunk bundájához alapvetően nem kell hozzányúlni, hacsak a kert felfeldezése vagy séta közben nem ragad a szőrébe valamilyen kellemetlen bogáncs vagy királytövis, esetleg toklász. Ez utóbbira különösen oda kell figyelni nemcsak kicsi, de nagyobb korában is, mert az egyik legtöbb egészségügyi problémát a bőrbe fúródó, rosszabb esetben fülbe vagy szembe jutó toklász okozza. Ha már megtörtént a baj, és észrevettük, hogy a toklász bőr alá jutott, ajánlom a Silicea nevű homeopátiás szert. Nálunk nagyon jól bevált! 5 golyót kell feloldani egy kis vízben és napi 4-5 alkalommal befecskendezni a kutya szájába, hogy lenyelje az oldatot. 3-4 nap múlva elkezd feldagadni a toklász körül a bőr, a szövetek „elfolyósodnak”, majd szépen ki lehet nyomni a toklászt a bőr alól.

Komolyabb ügy a fülbe, vagy szembe jutott toklász, amely súlyos gyulladást okozhat, ezzel mindenképpen állatorvoshoz kell fordulni. Hamár a fülnél tartunk: rendszeresen ki kell szedni a komondor fülében, befelé növekvő szőröket. Ehhez már kis korától hozzá kell szoktatni, mert ez számára nem egy kellemes tevékenység, viszont annál hasznosabb. Fülgyulladástól kímélhetjük meg a kutyánkat a havi egy alkalommal való fülszőr tépéssel. Ezt végezhetjük kézzel (és egy kis púderrel), vagy a legkisebb érfogóval. A lényeg, hogy tisztán láthatóak legyenek a fül járatai, ne legyenek befelé lógó szőrök a fülben.

A szőrre visszatérve: kb. 1 éves kor körül kezd a komondor bundája tincsesedni. Van olyan kutya, akinél alig kell valamit igazgatni rajta, természetes módon alakul. Ilyen volt Aissa-Aranyos zsinóros, vékonyabb tincsekből álló bundája. Andok vegyesen alakult zsinóros és szalagos bundája már rendszeresebb gondozást igényelt. (Szalagos az a bunda, amely legalább két ujjnyi vastagságú.) 1 éves kora után kb. kéthetente egyszer megnéztem, hol vannak összeállt bunda részek és ezeket szét kellett választani. Egyszerre nem sok idő, 8-10 perc egy ilyen alkalom. A fartájékon, comboknál, a fülnél és a faroknál alakulhatnak ki „problémásabb” területek, de ha ezekre időben odafigyelünk, nem lesz gond.

Ha azonban nem sikerült időben kellő figyelmet fordítani a kutyánkra és olyan szőrtípussal rendelkezik, amely sűrűbb aljszőrzetet tartalmaz, akkor jöhet az olló a kézbe és óvatosan, a bőrtől felfelé, kifelé indulva fel kell vágni az összeállt, nemezes bundát.

Ha már kialakultak a tincsek, nincs más dolgunk, csak havonta kb 1 alkalommal finoman szétválasztani, széthúzni a bőr fölött újra összeállt részeket. Ennyi az egész! Ugye nem is ilyan nagy dolog a komondor szőr kialakítása? 😉

Még van néhány hely, amelyre kell odafigyelnünk. Például a lábaira! A talppárnák között sajnos szintén összeállhat az ott növő szőr és kemény csomókká összeállva, szétnyomhatja az ujjait, ezzel kellemetlen érzést okozva a kutyának. Tehát a talpát is érdemes időről-időre ellenőrizni. (Félévente.) Én tompa hegyű ollóval szoktam kivágni, amit ott találok, de természetesen lehet szőrnyíró géppel is, akinek van. A mancson túl lógó szőrőket is érdemes levágni. A karmokat általában nem szükséges vágni, a természetes környezetben tartott komondor gondoskodik róla, hogy karmai a megfelelő mértékben kopjanak.

A pofa körül szennyeződött, esetleg zsíros, koszos, összeállt szőrcsomók legjobb barátja az olló. Ha levágjuk ezeket a részeket, hamar visszanő az a pár centiméter szőr, cserébe tiszta pofájú ebünk lesz. Ha a kutya rendszeresen kap kutyatápot, a fogaira fogkő rakódhat. Ez fogíny gyulladáshoz vezethet, amennyiben nem távolítjuk el időben. Ha időnként kapnak száraz kenyeret vagy zsömlét, vagy olyan csontot, amely nem csöves, pl. lapocka, gerinc, borda, (nem hőkezelt, hanem nyers marha, kecske stb.), akkor az gyönyörűen leszedi a lerakódásokat. Persze elvihetjük kozmetikushoz vagy fogászatra is, az is jó megoldás, csak költségesebb.

A komondor szőre nagyjából 10 cm-t nő egy évben. Ha már elmúlt 4-5 éves, érdemes a kutyánk szőrét minden tavasszal kissé megrövidíteni úgy, hogy a tincsek legalább 6-8 cm-esek maradjanak. Ezzel nem veszítjük el a tincsekbe fektetett munkánkat és a fajtajelleg is megmarad. Súlyos hibának tartom azonban azt, ha valaki tarra vágja komondor kutyája szőrét! (Kivétel az egészségügyi ok vagy a fokozott munkavégzés miatti igénybevétel.) Aki ilyen bűnt követ el, annak javaslom, vágassa vagy vágja le a saját haját is kopaszra egyúttal, sőt, inkább tartson eleve rövid szőrű kutya fajtát, ne komondort.

Érdemes ellenőrizni időnként a végbél tájékon lévő szőröket is, nem piszkolódtak-e, nincs-e összeállt kutyagumi odaragadva azon a tájékon. Ha van, el kell távolítani.

A komondor fajta egyik legnagyobb előnye, hogy ha egészséges az adott kutya, egyáltalán nem büdös. Nincs az a jellegzetes kutya szaga, hanem finom illata van. (Kivéve, ha egy betonozott vagy térkövezett kennelben tengődik egész nap.) A bundája természetes, vékony zsírréteggel fedett, öntisztuló. Ha az egyik esős nap összekoszolta magát, a másik nap már hófehér! Valaki szerint egyáltalán nem kell a komondort fürdetni, szerintem azért 1 évben egyszer ajánlott. Kutyasampon vagy nagy dobozos WU2 teljesen megfelelő. Természetesen kiállításra, fajtabemutatóra nem illik koszos kutyával jönni, az más. Kiállításra való felkészítéshez érdemes szakemberhez fordulni annak, aki még nem gyakorlott vagy nincsenek meg a kutya felkészítéséhez, fürdetéséhez, szárításához szükséges ismeretei, eszközei vagy helye. Kutyánkat nagy nyári melegben javasolt otthon fürdetni, amikor hamar megszárad.

A nagy felületen összecsomósodott, összeállt szőrhalom nemcsak esztétikailag kifogásolható. Az alatta lévő bőr nem szellőzik megfelelően, befülledhet, begombásodhat. Ezen kívül a külső élősködők is ideális fészkelőhelynek tekinthetik. Itt tartom fontosnak elmondani a kutyák rendszeres külső és belső élősködői ellen való hatékony, gyógyszeres kezelését. Több fajta tabletta, csepegtető és ezek kombinációja alkalmazható és elérhető az állatorvosoknál. Féreghajtásnál fontos, hogy kétszer kell elvégezni két hét különbséggel, mert ennyi idő kell a peték kifejlődéséhez és a tabletta csak a kifejlett példányokat pusztítja. Vagyis az első irtásnál még pete fázisban lévő férgekre még nem hat. Leglább évente ajánlott elvégezni egy-egy ilyen kúrát.

Fentiekből remélem jól látszik, egy kis odafigyeléssel, egyszerű a komondor ápolása és egészségesen tartása. Ahogy magunkat vagy gyermekünket is ápoljuk, a kutya társunk is megérdemli a figyelmünket!

Komondor az iskolákban – Komondor in schools

Tegnap került fel az internetre a magyar kutyafajtákról szóló kisfilm, ezennel örömmel osztom meg a linkjét. Ezt a filmet a MEOESZ az iskolaprogram projekt keretén belül készítette, ezt a filmet vetítik le iskolásoknak. Úgy tudom, hamarosan idegen nyelvű felirattal is ellátják majd, ha ez megtörténik, azt is fel fogom tenni ide.

A new film about Hungarian dog breeds was released yesterday, so I’m glad to share its link. This film was made by the Hungarian Kennel Club as a part of the school program project, in which this film is shown for children. As I know, it will be provided by subtitle with other languages later. If it is realized, I will share that version as well.

A kutya lelke

Ezen a címen jelent meg a Mindennapi pszichológia aktuális száma. Ebben a kiadványban főleg az ELTE Etológiai Tanszék kutatóinak cikkeiben lehet elmerülni.

Élvezettel olvasom minden egyes oldalát, az egyedi kutatások ismertetését és eredményeit, melyek közül sokukban saját tapasztalataimra is ráismerek, illetve sok újdonságot, érdekességet találhatok meg.

Ilyen például a kutya-gazda kötődés témája, dr. Gácsi Márta etológus cikke. Ebben a cikkben írja, hogy több vizsgálat is igazolta: családi kutyáknál az első és második kapcsolat között nincs kimutatható különbség, valamint a nevelőgazdával élő segítőkutyák pl. vakvezető, későbbi kötődési kapcsolataira nincs káros hatással az első gazdától való elszakadás. Én is adtam gazdához 1,5 éves komondort is és minden további nélkül beilleszkedett a másik két kutya mellé, a gazdáit pedig imádja! (Engem is megismert, mikor meglátogattam és örömmel üdvözölt.) Magyarul nemcsak a 8-9 hetes kiskutyát érdemes keresni, bátran lehet növendék kutyát is új családba integrálni.

A dominancia kérdését taglalja dr. Kubinyi Enikő cikke. Egy farkas falkában a tagok között hierarchikus rendszer illetve kapcsolat uralkodik. A kutya nem farkas, az ember a háziasítás során azokat hagyta életben és tenyésztette, akik szót fogadtak (illetve jól végezték a feladatukat). Írása szerint „a mai kutyák nem az alfa szerepét kívánják betölteni egy családon belül, hanem nem tanulták meg, hogy mely viselkedési formák kívánatosak, melyek nem. A kutya, mint a gyerek könnyen visszaél a szelídséggel, engedékenységgel vagy határozatlansággal.” Ezért nem való minden embernek kutya, különösen komondor. Ugyanis egy ilyen kaliberű kutya, ha a gazdája fejére nő, komoly gondokat okozhat. A tenyésztő feladata kiszúrni és kiszűrni, hogy kinek adhat komondort. A komondort szeretettel és következetesen kell nevelni, nem való minden embernek!

Ahogy a főszerkesztő, dr. Pápay Herbert Zsuzsa ajánlójából is kiderül, ezt a kiadványt csak ajánlani lehet „minden kutyabolondnak és azoknak is, akik ma még nem is sejtik, hogy egyszer ők is azok lesznek”. 🙂 Egyetértek.

Egy óriási hiányosságot tudok csak felhozni a kiadvánnyal kapcsolatban: nincs benne egyetlen komondor képe sem! 🙁

Szomorúak vagyunk

 

Miért lett jobb a jófogás?

Óriási eredménynek tartom hogy a jofogas.hu hirdetési oldal hirdetési szabályzatát megváltoztatta, röviden az alábbiakban:

  • csak az a kutya/macska nevezhető a hirdetésben fajtatisztának, amely igazolhatóan törzskönyvezett vagy származási lapja van, ezt fel is kell tüntetni a hirdetésben
  • az állat nem választható el 8 hetes kora előtt az anyjától, csak ezt követően lehet átvenni, kizárólag chip beültetést követően vagy fel kell tüntetni a hirdetésben, hogy a chipezés költsége a vásárlót terheli
  • amennyiben jogszabály előírja, a hirdetésnek tartalmaznia kell, hogy a kisállat rendelkezik-e egészségügyi könyvvel, kapott-e veszettség elleni oltást, amelyet igazolni kell
  • amennyiben a hirdetés feladója tenyésztő, a kennel nevét fel kell tüntenie, amelyet a hirdetési cég jogosult ellenőrizni, bekérni a hirdetőtől az erre vonatkozó dokumentumot
  • bármely kedvtelésből tartott kisállat csak pénzért és örökbefogadásra hirdethető, termékre nem cserélhető
  • fenti szabályok nem teljesülése esetén a hirdetési cég megtagadhatja a hirdetések megjelentetését.

Az új szabályok hatására markánsan el fognak különülni a fajtatiszta és fajta jellegű kutyák hirdetései, innentől kevésbé lehet megtéveszteni a jóhiszemű vásárlót. Nagyon örülök az állatvédeli intézkedéseknek, én 11 hetes kor előtt csak ritkán adom oda a kiskutyát, mert sokat tanulhatnak még az anyjuktól, más kutyáktól, tőlem, a gyerekeim szocializálják őket 🙂

Az állatoknak kiszolgáltatott helyzetük miatt alapvetően is szükségük van egy kiemelt jogi védelemre, de ezen belül a HUNGARIKUMOK védelme számunkra, komondor tenyésztőknek elsőbbrendűnek kell lenni.

Nagy köszönet illeti azokat, akiknek részük volt ezeknek az új szabályoknak a bevezetésében! Akiket én ismerek ezek közül: Varga Zoltán, Pető Zoltán kuvasz tenyésztők.

A komondor és a gyermek

Számos emberben felvetődhet a kérdés, hogy hogyan viszonyul a komondor egy kisgyermekhez. Mi történik, ha a kutyának meghúzza a szőrét, nem fogja megharapni? Hogyan viselkedik egy komondor a kisgyerekkel? Többek között ezekre a kérésekre szeretnék válaszolni ebben a cikkben.

Három éves volt a nagyobbik fiam, amikor kiköltöztünk vidékre a budapesti lakásból. Fél évvel később megérkezett hozzánk Hófehérke 8 hetesen. Akkor még nem igazán engedtem össze őket, mert a tűhegyes kölyök fogak bizony csúnya sérüléseket tudnak okozni, akár véletlenül, akár szándékosan történik a csócsálás. Én magam nem is hagyom és másoknak is azt ajánlom, hogy ne engedjék magukat rágcsáltatni, mert ez a későbbiekben visszaüthet. Rágcsáljon fadarabot vagy szárított nyúl fület vagy akármilyen, kutyának való rágcsálnivalót. Következetes neveléssel, meg lehet és meg is kell tanítani a kutyát arra, hogy mit szabad és mit nem. Pl. felugrálás. Többféle módszer is lehetséges:

  • ha felugrik, elfordulunk és nem veszünk tudomást róla
  • ha felugrik, rálépünk finoman az egyik hátsó lábára
  • megtanítjuk neki a tiltószót pl. nem vagy nem szabad, kimondjuk és elfordulunk.

Ezzel a tanítással megkíméljük magunkat attól, hogy ha a kutya 45-60-80 kg-os lesz, minket is agyonnyomjon a szeretetével, nem beszélve a gyerekről. Emellett is előfordulhat az, hogy a kutya nem akarja szándékosan ledönteni az embert a lábáról, mégis a nagy örömében, hogy újra látja kis / nagy gazdáját fellöki vagy rálép a lábára. Mert nem minden egyed tud egyformán odafigyelni az emberre, van, aki óvatosabb és nagyon vigyáz minden lépésére, és van, aki mint az elefánt a porcelánboltban, csak megy és tolakszik egy kis odafigyelésért, szeretetért.

Pepe és Andok – Pepe and Andok

A mi kutyáinkon azt látom, hogy nagyon vigyáznak a fiúkra, szívesen benne vannak a közös játékban, szeretik, ha finoman „nyúzzák” őket. Véleményem szerint azonban itt is kell egy határt húzni a gyerekeknél, mert ők még nem érzik, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy tettüknek, még nem tudják, hogy mi az, ami a másiknak esetleg fáj. Nagyon fontosnak tartom a szülő felelősségét, hogy ezt megtanítsa a gyerekének. Mert a komondor türelmes. Tűri a gyerektől, ha kell, de az a legjobb, ha nem kell. Bordás Béla mestertenyésztő mesélt nekem egy történetet, miszerint a komondor még járni is tanítja a meg-megbicsakló lábú gyermeket, aki a bundájába belecsimpaszkodik. Természetesen itt is érvényes az, hogy a kutyák mind-mind más egyéniségek, tehát nagy különbségek lehetnek közöttük. A szülőnek ismernie kell a kutyáját: milyen érzékenységű, idegrendszerű és csak ennek az ismeretnek a birtokában szabad a gyermekkel összeengedni.

Én azt javaslom, hogy az összeengedés időtartama ne essen egybe az etetési idővel. Van olyan kutya, aki jobban félti az ennivalóját, van, aki nem. Ilyen értelemben nem tettem próbára a kutyákat és nem is fogom. Én sem csípném, ha valaki az elém rakott tálba nyúlkálna…

Röviden az a véleményem, hogy a komondor fajta kifejezetten jó családi kutya, aki szereti a gyerekeket, nagyon türelmes. Nem szándékos balesetek természetesen előfordulhatnak pl. heves örömükben egy-egy túl erőteljesre sikeredett farokcsapás, feldöntés. De ezek eltörpülnek azok mellett a sok szép élmény mellett, amiket jelenlétükkel, játékukkal okoznak.

Álom, Álom, édes Álom

Pont a múlt héten történt, hogy Wagner Edit komondor tenyésztővel ellátogattunk a Hevesi Portámkincse Kennelbe, megnézni a már nem is olyan apróságokat, akik Öreghegyi Kócos Aissa – Aranyos és Mátyás Király Udvari Legény gyümölcsei. Nem csalódtunk, az apróságok gyönyörűek és elevenek, de nemcsak velük találkoztunk: az udvar őrzői között található ugyanis Álom és Kárpát, a két hasonló korú komondor suhanc és a főnökasszony Zengő is!

Sokat beszélgettünk – interjút készítettünk –  aznap Besenyei Katalinnal és Lászlóval, akikről eddig is tudtam, hogy nagyon szeretik a komondorokat, de most alkalmam nyílt egy kicsit mélyebben belelátni abba a világba, amit ők teremtenek maguk és kutyáik körül. Tetszik az a rendkívüli türelem, végtelen szeretet és tisztelet, amely a megfelelő szakértelemmel párosul. Szeretem látni a képeiken, hogy a kutyák is mennyire szeretik őket! Rendkívül nyitottak az emberi kapcsolatokra és túlzás nélkül állíthatom, hogy a komondor fajta egyik legnagyobb hatású fajta népszerűsítői.

2018-ban majdnem minden hónapban megjelentek fajtabemutatón vagy rendezvényen Aranyossal és/vagy Legénnyel, legutóbbi hónapban 2500 látogatója volt honlapjuknak és most, hogy decemberben Aranyosnak kölykei születtek, rendszeresen írt a Facebook Vidéken újrakezdők csoportba és a saját oldalukra a kicsik fejlődéséről már az első pillanatoktól kezdve.

Így történt, hogy egy újságíró meglátta a bejegyzéseiket, felkereste őket és interjút készített velük. Az ebből készült cikket itt olvashatják: Sokszínű Vidék.

A Hevesi Portámkincse Kennel udvarán készült képekből válogattam: