Ha valaki eljut erre az oldalra, akkor az már azt jelenti, hogy érdeklődéssel fordul e fajta iránt, és ez már fél siker a komondor tulajdonossá válás felé. Jelen írásommal nem kevesebbet célzok meg, minthogy megpróbálom hozzáadni a másik felét, de legalábbis elmesélem, hogy nálunk milyen szempontok vezettek a komondor melletti döntés kialakulásához.

Alapvetően én mindig a nagy testű kutyafajtákat szerettem, nálam A KUTYA ott kezdődik, ha nem kell lehajolni hozzá. Na nem mintha bármi baj lenne a derekammal vagy valami egyéb okból nehezemre esik ez a művelet, hanem mert szeretem, ha egy kutyának kutyamérete van. Bizony a kicsi komondor elég nagy termetű kutya lesz, a fajta standard szerinta a szukáknál minimum 65 cm, a kanoknál min. 70 cm-es marmagasságával már alapvetően tekintélyt sugároz. Imádom, ahogy döng a talaj a lába alatt, amikor fut, pedig még csak három és fél hónapos.

Betörő legyen a talpán, aki be mer jönni egy olyan portára, amelyet komondor(ok) őriznek. Egy baráti házaspár mesélte egy alkalommal, hogy vendégek voltak egy tanyán, ahol komondorokat tartottak. A gazdájuk a napi sétája során egyszer csak észrevette a nyomokat a talajon: a kerítéstől néhány méteren keresztül, már a tanya területén belül, jól látható, idegen cipőtalp lenyomatok vezettek egy darabig, majd az ellentétes irányba is, mélyebb, már kevésbé kivehető formában. Ezek a tolvajok még időben elrohantak…

Úgy vettem észre, vannak kifejezetten olyan kutyafajták, amelyek szeretnek kóborolni. Sok aggódó beagle, dalmata stb. gazda kétségbeesett hirdetését olvasom, hogy elveszett, eltűnt, elszaladt a kedves kutyuskájuk. Én nem akartam olyan kutyát, akinek a vérében alapvetően benne van a csavargás, nem szeretnék naphosszat azon gyötrődni, hogy hol lehet, vajon most éppen merre kódorog az a nyavalyás. A komondor nagyon jól ismeri a területe határait, és magától nem megy azon kívülre.

A kistestű kutyahívők vagy mindentudó kutyátsohanemtartók mondhatnák: nagyon sokat eszik. Hát igen, nem keveset, az biztos. De nem muszáj a legdrágább angus marhával vagy bresse-i csirkével etetni, nálunk a nagy zsákos, minőségi kutyatáp mellett kap jól megfőzött bőrt, húst, zöldséget, tésztát is. És mondhatom, hogy nő mint a gomba ez a közel négy hónapos kiskutya, szemmel láthatóan. A megevett mennyiség pedig egyenes arányban áll a kutyagumik mennyiségével, de nagyon jó a szabad levegőn rendszeresen kint tartózkodni és mozogni, nem hagy eltunyulni…

Nálunk fontos szempont volt a gyerekbarát tulajdonság. Az első dolog volt, amit megtanítottam a kiskutyánknak, hogy nem ugrálhat ránk. Három alkalom után már nem ugrott fel rám, így elhárult annak a veszélye, hogy esetleg ellöki a gyereket vagy nagyobb korában akár a felnőttet is. Igyekszem a család többi tagját is bátorítani, hogy töltsenek el mintél több időt, játszanak Hófehérkével – ez a beceneve – ez az út vezet ahhoz, hogy kialakuljon egy olyan fajta kötődés a kutya és az ember között, amelytől hajtva minden körülmények között megvédi a gazdát, annak családját és tulajdonát az idegentől.

Okos és tanulékony fajta. Hófehérkén is érzékelem, hogy nagyon hamar elsajátítja a tanulandó feladatokat. Nyilván ez kutya egyén függő is, de ősi pásztorkutyaként biztosa vagyok benne, hogy eleink csak azokat az egyedeket tenyésztették tovább, amelyeknek kiváló észbeli képességeik (is) voltak a megfelelő küllem mellett. Egy egész nap lustán heverő, az idegen látványára hanyattfekvő, bután bámuló kutya képét teljesen irracionális erre a fajtára vetíteni. Amikor hazahoztuk Hófehérkét, a hálóhelyére beraktam egy nem túl magas falú, de széles és hosszú dobozt szalmával bélelve és külön egy párnát huzattal együtt. Az első éjszakán azonnal birtokba vette a párnát, szépen összegömbölyödött rajta és úgy aludt el, mintha mindig azon aludt volna (pedig nem). Ma már a doboz nyomát is alig lehet felfedezni, mert szétrágta, de a párna a huzattal együtt fognyom mentes…

Csodálatos és különleges a bundája. A kutyabébi finom pehelyszerű szőrének érintése olyan mintha a legfinomabb angóra pulcsit simítanám végig, és bár ez idővel átalakul egy nemezes, zsinóros formába, – komondor tartók szerint egyszerű ápolási munkának köszönhetően – annak is megkapó, egyedi a szépsége. Ilyen különleges szőrköntössel nem sok fajta büszkélkedhet.

A végére hagytam a legfontosabbat: ősi magyar fajta. Ebben a fajtában benne van az őseink szíve-lelke. Az olasz, német vagy más nemzetek kutyái is szépek, de valahogy mégis itt legbelül érzi az ember, hogy ez a fajta benne van/volt a történelmünkben. Megtett velünk sok ezer kilométert a Nagy Úton, közben vigyázott a jószágokra, a családra. Hűségesen, bátran kitartott őseink mellett, szembeszállt medvével, farkassal is. Miért is ne hálálnánk meg a fajtának, hogy mi is kiállunk érte, megbecsüljük és fenntartjuk a jövő magyarjai számára is?